2009. március 25., szerda

Bélabácsi Preflop SH stratégia


Preflop játék short-handed asztalon (haladóknak) I. rész



A preflop játék a (no limit) hold'em alapja. Az itt hozott döntés legtöbbször az egész partit alapvetően befolyásolja. Jó, ezt általánosságban mindenki (vagy majdnem mindenki) tudja; azt viszont már sokkal kevesebben, hogy mennyiféle-fajta preflop move és szituáció létezik, azt pedig már végképp nagyon kevesen, hogy ott, abban a helyzetben miért épp az a megoldás a legjobb. Ebben a cikkben szeretnék végigmenni ezeken és konkrét példákkal is szemléltetni egy-egy bonyolultabb szituációt.
Kezdjük rögtön az elején. Ugye a legtöbb játékos úgy fejlesztgette, fejlesztette a tudását, hogy elolvasott 1 (vagy néhány) póker könyvet. Nos, ezekben legtöbbször full ringről van szó (és gyakran nem is NL-ről:)), ami nem olyan meglepő, hiszen a szerzők élőben szinte kizárólag csak full ring játékokban vettek részt és nagyon kevés tapasztalatuk van SH cash gameről. Online viszont elterjedtek a shorthanded asztalok, azonban sokan az FR-es „berögződések" miatt ugyanolyan módon játszották meg az egyes lapokat preflop, még ha a konkrét range-ükön az egyes pozíciókból változtattak is. Tehát például egy FR-en nagyon feszes játékos UTG-ből legtöbbször eldobta a 2-es párját vagy AJo-t, de SH asztalon már játszott ezekkel a handekkel. Ennek ellenére eszébe se jutott emelni velük, hanem ugyanúgy limpelt, mint azt FR-en tette volna középső pozícióból. Ebből pedig több „gond" is adódhatott. Először is, ha vki emel a limpelő mögött (főleg ha már volt 1-2 fold „közben"), akkor a legtöbb esetben a többiek dobni fogják. 6-os asztalokon nagyon sokszor „senkinél nincs semmi", egy UTG limpelre való ráemelés azért alapesetben erőt feltételez, ezért a marginális lapoktól (főleg pozíción kívül) gyakran megválnak a kicsit is jobb játékosok (persze ez fullringen is előfordulhat, csak sokkal ritkábban). Ez FR-en azért lehet más, mert mondjuk mire a nagyvakhoz ér a játék, addigra az emelést már többen is lecallozták (pont abban bízva, hogy többen is követik a példájukat) ,ezáltal sokkal jobb közvetlen pot oddsot kap + ugye még az emelés előtti limpelő(k) is beszállhat(nak) a buliba (persze néha egy szép nagy reraise-zel szállnak be, annak annyira nem örül egy szélsőséges lap ilyenkor:)). Nagy multiway potban pedig sokkal valószínűbb, hogy kifizetik a marginális lappal létrehozott monstert, hisz vki azért mindig talál ilyenkor vmit, amitől a nagy pot miatt már nehezen szabadul meg. (Más kérdés, hogy ilyen esetben sokkal gyakoribb a lapütközés és néha bizony a monsternek gondolt lapot is el kell tudni engedni, ha olyan az akció/board textúra, de ez már teljesen más téma.) Summa summarum: az UTG limpelő gyakran kerülhet olyan helyzetbe, hogy a mögötte lévő emelésnél el kell döntenie, hogy vagy eldobja a lapját, ezáltal + 1 ingyen vakot szolgáltat az aggresszornak harc nélkül vagy megadja OOP az emelést, ezáltal az egész partit pozíciós hátrányban kell lejátszania; méghozzá valószínűleg egy tágabb range ellen, ami miatt nagyon kevés az implied oddsa, sőt egy AJo típusú lappal konkrétan reverse imlied odds típusú szituáció alakulhat ki. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor szinte soha nem fogsz nagy potot nyerni, viszont ha sok pénz kerül a potba, akkor az esetek nagy részében verve vagy. Vagy ha esetleg nem, akkor is rettentő sokba kerülhet eljutni egy jó, aggro játékos ellen a showdown-ig egy marginális top/second párral. Vegyük az AJo-s példát: UTG limp, fold, fold, button(jó, aggro játékos) emel 5 BB-ig, vakok fold, emberünk call. Ekkor mégis milyen flopban reménykedhetünk? Most a nagy coolereket kihagyom a számításból, nyílván, ha az ellenfélnek KQ-ja van, akkor KQT floppon ki fogja fizetni a sorunkat, de ez fordítva is megtörténhet. Tehát mire is számítunk ilyenkor? Talán még viszonylag nagy potot nyerhetünk, ha AJx flop jön, az ellenfelünk pedig AK-lyal izmozott. Persze ekkor is gyanús lehet neki, hogy egy száraz floppon egyszer csak „megőrül" az eddig tightan és marginális lapokat (postflop) nem túljátszó ellenfél, ha pedig figyelt és van szíve elegedni a TPTK-t, akkor ez esetben se nyerhetünk full stacket (ha van kinn flushdraw, akkor talán más a helyzet). És ez még a jobbik eset, legtöbbször az alábbiak közül vmelyik fog történni:nem találunk semmit a flopban és check-foldolunk a contbetére (persze néha lehet blöff cr-elni, de ezt se lehet túlzásba vinni) mind2 játékos TP-t floppol, ilyenkor legtöbbször neki lesz a jobb kickere, ezzel valamennyi pénzt „kötelező veszteni"(átlagban pedig ő fog kevesebbet veszteni a gyengébb kickerrel is, hiszen ő van pozícióban, tudja kontrollálni a potméretet, stb.) monstert floppolunk, de nem fizet ki, egy cbetet talán ki lehet szedni majdnem minden esetben, ha tényleg nagyon aggro találunk ugyan vmit a flopban, de vmelyik utcában mégis ki tud emelni minket, hiába van rá esély, hogy mienk a legjobb lap, egyszerűen túl drágnak ígérkezik kideríteni (pl.: QJx flop után lehet 3 betet kéne lecallolni, vagy JcTc2h3c board-ot végighívja). Tehát ezt a helyzetet jó lenne elkerülni, ha egy kicsit is jobb játékosok ülnek mögöttünk (és azért a totál halak ellen is jobb pozícióban játszani...). A másik probléma, ami felmerülhet, hogy ha még nincs is egy pozícióban lévő agresszor, akkor is csak egy limpelt partit fogunk játszani a BB és sokszor az SB ellen (ha vmelyik vak ráemel az UTG limpre ebben a szituban, akkor általában tényleg nagyon jó lapja van). Ha van egy kis eszük, akkor pedig 2 pár alatt nem fognak egy ilyen partiba sok pénzt ölni, viszont sokszor eldobathatják alacsony flopnál egy blöffel az A magasunkat vagy a kis párunkat, mikor 1-2 overcard jön, pedig ezek sokszor a legjobb lapok lesznek. Persze ez a szituáció még mindig sokkal jobb, mintha pozíción kívül kéne egy raised potban vitézkednünk, csak látni kell, hogy openlimp esetén még ez az egyik legjobb.A megoldás viszonylag egyszerű: SH asztalon nem „szabad"(mivel nem érdemes) openlimpelni. Egész egyszerűen sokkal többet ér, ha agresszorként lépünk be a partiba, ezáltal „álcázzuk" a lapunkat (ugyanúgy lehet nálunk AA, mint 22) és gyakran megnyerjük egy contbettel a HU potot.Viszont a fentebb vázolt okokból az is kitűnik, hogy mennyire profitábilis szituáció, ha mi vagyunk azok, akik az elárult marginális, vagy nem monster lap ellen pozícióból tudunk játszani. Ehhez csupán izolálni kell a mögöttünk lévőket egy emeléssel. Ilyenkor pont a limpelő ellenfelünk kerül a már ecsetelt nehéz szituációba. De ha még esetleg nem is sikerül az izolálás, akkor is csak annyi történik a legtöbb esetben (ha nem reraisel senki), hogy pozícióban leszünk (ha buttonról izoláltunk vagy ha CO-ról, de a button eldobta) egy multiway potban. Még azért ezt is el tudjuk viselni.:)Persze felmerül a kérdés, hogy nem lenne-e jobb az openraise/openfold stratégia helyett néhány limp-reraise-zel védeni a korai pozíciós openlimpeinket, ezáltal alkalmazkodni a pozícióból agresszív ellenfelekhez. A válasz pedig az, hogy nem. SH asztalon pont elveszik, vagy legalábbis lecsökken ennek a move-nak az előnye és kiütközik a hátránya. FR-rel ellentétben ugyanis az esetek nagy részében egyszerűen nem lesz elég dead money a potban. Nem fognak 3-6-an limpelni, akikre egy agro/maniac ráemelne, a legtöbbször csak egy izoláló lesz, akitől vagy megnyerjük az egy szem emelését vagy pedig pozíción kívül kell játszani, úgy, hogy teljesen jól behatárolható a range-ünk. Persze sokszor előfordulhat olyan, hogy sok agresszív játékos ül az asztalnál, akik preflop mindenféle moveokat csinálnak, de ez esetben simán jobban járunk, ha emelünk a monsterünkkel, úgyis jönni fog a 3bet és valószínűleg sokkal nehezebben fog megszabadulni a QQ-jától ilyen szituban, mintha a limp-reraisünkkel elárulnánk az AA-nkat (persze ebben van egy kis általánosítás, de a lényeg remélhetőleg érthető).Tehát megtörtént az első alkalmazkodás és a jobb játékosok elkezdtek minden játszható lapjukkal openraiselni. Természetes, hogy erre is lépni kellett vmit. Ha vki olyan sok mindennel emel (főleg hátulról ugye), akkor sokkal több lappal érdemes visszaemelni rá! Sokkal több alkalommal lesz jobb lapunk, ezáltal valuereraiselhetünk. Nyílván ha FR-en vki olyan nit, hogy csak QQ+, AK az opening range-e előlről, akkor AQ-val nem a legjobb 5let visszaemelni rá. Viszont ha mondjuk ez a range A9s+,ATo+,KJs+,KQ,22+, akkor máris sokkal szebbnek tűnik az az AQ. A másik dolog, amit ilyenkor figyelembe kell venni, az az openraise és a 3bet call/4bet range közötti különbség. Tehát azok közül a lapok közül, amelyekkel az adott ellenfél emeléssel megnyit egy potot, mekkora százalékkal folytatja, ha kap egy 3betet. Ha a két range közötti különbség nagyon nagy, akkor any 2 card-dal érdemes lehet visszaemelni egészen addig, míg az ellenfél el nem kezd alkalmazkodni a maniac visszaemelgetőhöz. Vegyünk egy konkrét példát: ellenfelünk emel 4 BB-re UTG a fent említett range-dzsel (A9s+,ATo+,KJs+,KQ,22+) és mi visszaemelünk rá a buttonról minden egyes lapunkkal 12 BB-re. Ellenfelünk ilyenkor all-in megy (az egyszerűség kedvéért) a következő lapokkal: QQ+, AK, de eldob minden mást. A vakokon két nit ül, akik a raise-reraiset látva all-in mennek KK-val és AA-val, de dobnak minden mást. Az UTG tehát a lapok 12.5%-ával emel, de csak a 2.6%-ával adja meg, tehát durván 5 emeléséből egyszer tudja folytatni. Annak az esélye, hogy vmelyik vak KK-t vagy AA-t kap pontosan 0.9%. Így az esetek (1-0,026)*(1-0,0009)*(1-0,0009)= 0,974*0,9991*0,9991= 0,9722, durván 97%-ában (a számolás magyarázata a következő: minden egyes játékosnál kiszámoltuk, hogy mennyi az esélye, hogy nem kapja meg a meghatározott all-in lapok egyikét, annak az esélye pedig, hogy egyikük se kap ilyet a három szám szorzata) nem fog senki visszaemelni, tehát megnyerjük az UTG által betett 4 BB-t és a vakokat, ami 1,5 BB pluszban, tehát összesen 5,5 BB-t. Míg ha minden egyes visszaemelésre eldobjuk a lapunkat, akkor az esetek cirka 3%-ban elbukjuk a 12 BB-nket. Így összesen 0.9722*5.5-0.0278 *12= +5,0135 BB az EV-je ennek a 3betnek és akkor ebbe még nincs beleszámolva, hogy néha bizony nálunk is lesz monster lap és az ellenfelek egyértelmű range-ei miatt tökéletesen tudjuk megadni az all-int. Persze a való életben soha nem ilyen egyértelmű a dolog, de ez az elméleti példa jól szemlélteti, hogy mennyire hatásos fegyver lehet a light 3bet bizonyos esetekben. És ez csak azokra az esetekre vonatkozott, mikor elvisszük a potot preflop. De a 3betnek van egy másik nagyon fontos előnye: átvesszük az agresszor szerepét a partiban. És az esetek nagy részében emiatt sikerülhet elvinni a potot a lapunktól szinte függetlenül (nyílván, ha any 2-val 3betelünk, akkor többször fognak blöff-raiselni vagy lecallolni gyengébb lappal, de normál image-dzsel azért ez nem fordul elő olyan sűrűn) egy flop vagy/és egy turn/river bettel. Egész egyszerűen nyomást gyakorlunk az ellenfélre és neki kell eltalálni a flopot ahhoz alapesetben, hogy tovább folytathassa, nem pedig nekünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése